A gyógyító levek királya a Tönkölybúzafűlé! vol.3

A búzafű számos jótékony hatással rendelkezik szervezetünkre nézve. Többek között nagy mennyiségben Klorofillt is tartalmaz.

Mi is az a Klorofill?

Miért hasznos az emberi test számára?A Klorofill jótékony hatása

Elősegíti a vér egészségét: 1911 óta tudják a tudósok, hogy a klorofill molekuláris struktúrája majdnem azonos az emberi szervezetben található hemoglobinnal (a vér vörös festőanyaga, melynek legfőbb szerepe az oxigén felvétele és szállítása) – az egyetlen különbség, hogy a hemoglobin molekulában a szén egy vas ionhoz, míg a klorofill molekulában pedig egy magnézium ionhoz kötődik.

A klorofill úgy hat a testre, mint a hemoglobin, megemeli az oxigénszintet és segíti a tápanyagok sejtekhez való eljutását. A klorofillt ez a különleges képessége tette ismertté: hogy segíti a vérképzést és tisztító hatása van. Véd a betegségekkel szemben: a klorofill egy kiváló antioxidáns, egyre több bizonyíték mutatja, hogy komoly egészségügyi problémákat előz meg.

Eltávolítja a nehézfémeket a szervezetből: Nem véletlen, hogy azok a növények, amelyek ismertek arról, hogy segítenek a szervezetnek kiüríteni a felesleges nehézfémeket, mint a koriander és az alga, telis-tele vannak klorofillel. A klorofill rendelkezik azzal a képességgel, hogy kiürítse a szervezetből a nehézfémeket.

Mint már említtettük, a klorofill közepén magnézium található, ami savas környezetben felszabadul és ez lehetővé teszi, hogy egy másik nehézfémet kössön meg. Ha odafigyelünk, hogy több klorofillben gazdag ételt vigyünk a táplálkozásunkba, akkor ezzel megakadályozzuk a nehézfémek felhalmozódását, ami egy nagy probléma manapság a szennyezett világunkban.

Általános szabályként igaz, hogy minél zöldebb egy növény, annál több klorofillt tartalmaz. Ezért a sötétzöld fűszernövények és zöldségek, úgy mint a kelkáposzta, petrezselyem, koriander, spenót, articsóka, brokkoli a legjobb táplálékból nyerhető klorofill források. Az alga, azaz spirulina, tengeri zöldségek, mint a tengeri hínár és tengeri füvek szintén gazdagok klorofillban.

Vitán felül a legmagasabb klorofill tartalmú ital a búzafűlé, ami a klorofillon kívül még más értékes tápanyagokat is tartalmaz természetesen, de erről már korábban is írtunk nektek!Jelenleg nálunk Tönkölybúzafű-Almalé formájában veheted magadhoz, de hamarosan sokféle verzióban és magában is kérheted boltjainkban! Már minden üzletünkben elérhető!

Mennyit igyál a Tönkölybúzafű- Almaléből egy nap?

Mi azt javasoljuk, hogy ne fogyassz belőle túlzottan! (max. 0,5 dl/nap tisztán. Almalével keverve is, maximum 2,5 dl) Ez garancia, hogy kordában tartja a szervezeted és ellenállóbb, energikusabb leszel, mint valaha! A fogyasztásáról kérj tanácsot tőlünk boltjainkban személyesen is!

A gyógyító levek királya a Tönkölybúzafűlé! vol.2

A Tökéletes fehérjeforrás

Az összes esszenciális aminosavat a megfelelő arányban tartalmazza. A búzafű lé az egyik leggazdagabb A és C – vitamin forrás. Egyenlő arányban gazdag E, F, K, és B vitaminokban.Jelentős a B17 (laetrile) tartalma, amely a tudós és kutató körökben elismert, hogy a normál sejtek befolyásolása nélkül rombolja szét a ráksejteket.

Segít az emésztésben és a belső szervek működésében.Megsemmisíti a kórokozó baktériumokat és segít visszaállítani a hasznos baktériumok egyensúlyát a belekben, amely folyamat lényeges az egészséges immunrendszer érdekében. Dr. G. H. Erp-Thomas kutató tudós és termőföld specialista több mint száz különböző alkotóelemet volt képes kimutatni a friss búzafűből. Véleménye szerint ez egy “tökéletes étel”. 3 kg búzafű értékes tápanyagtartalma megegyezik 70 kg tetszőlegesen választott nyers bio zöldségekével!

Erőteljesen lúgosító hatású, kimagasló kalcium, magnézium, és kálium tartalma van. Tizenhétféle aminosav található meg benne, ebből nyolc olyan, amelyet a szervezet nem képes önmaga előállítani. Az aminosavak külső bevitele azért fontos, mert hiányuk esetén allergiás reakciók jelentkezhetnek, romlik az emésztés, gyengülhet az immunrendszer, idő előtti öregedés következhet be.

Enzimtartalma szinte egyedülálló, rendkívül sok benne a zsírbontó lipáz, a fehérje- és keményítőemésztést segítő proteáz, illetve amiláz, a szívizomszöveteket karbantartó transzhidrogenáz, valamint a sejtek öregedését lassító, szervezetünket a sugárzástól védő, gyulladáscsökkentő szuperoxid – dismutáz (SOD) enzim.A búzafű magas enzim tartalma miatt erősen tisztító hatású, ezáltal elfogyasztása után azonnal reakcióba lép a szervezetünkben lévő mérgekkel és nyákosító anyagokkal. Először lehet, hogy émelygést fogunk érezni, amely azt mutatja, hogy a méregtelenítés beindult a testünkben.

Előfordulhat erős hasmenés, fokozottabb izzadás, illetve aluszékonyság is, melyek mind feltétlen jelei a szervezet tisztulásának. Lehetőség szerint a búzafű fogyasztását követően egy órán belül ne együnk szilárd ételt.Jelenleg nálunk Tönkölybúzafű-Almalé formájában veheted magadhoz, de hamarosan sokféle verzióban és magában is kérheted boltjainkban! Már minden üzletünkben elérhető!Búzafűlé folytatása következik a jövőheti

Mennyit igyál a Tönkölybúzafű- Almaléből egy nap?

Mi azt javasoljuk, hogy ne fogyassz belőle túlzottan! (max. 0,5 dl/nap tisztán. Almalével keverve is, maximum 2,5 dl) Ez garancia, hogy kordában tartja a szervezeted és ellenállóbb, energikusabb leszel, mint valaha! A fogyasztásáról kérj tanácsot tőlünk boltjainkban személyesen is!

A gyógyító levek királya a Tönkölybúzafűlé! vol.1

A tönkölybúzafű (Triticum spelta) leve jelenleg a világ egyik legnépszerűbb új, antioxidánsokban gazdag, egészséges táplálékkiegészítőjévé vált. Valójában nem újdonság ennek a fiatal búzából préselt édeskés, zöld lének az alkalmazása az egészség védelmére. Ismert volt Sumerben, Egyiptomban, az Óind – kultúrában.Tönkölybúza, az örök fiatalság elérhető forrása!A modern időkben az Egyesült Államokban, több mint harminc éve AnnWigmore használta, a már világhírű Hippokrates Health Institute megalapítója.

A búzafű nem gyógyszer. Semmilyen egészségre káros mellékhatása nincs! Mindenkire egy kicsit másképp hat.„Nem ígérem, hogy a búzafű halhatatlanságot ad, ám egyre elevenebbnek érzed majd magad tőle, mert a vér tisztításával és az elhasználódó sejtek fiatalításával csökkenti az öregedés folyamatát.” (Ann Wigmore)Hatóanyagai révén az egész szervezet működését pozitívan befolyásolja, a káros anyagokat lebontja a szervezetünkből.

A búzafű frissítőként és fiatalítóként egyaránt használható, mivel nagy mennyiségben tartalmaz természetes vitaminokat, ásványi anyagokat, nyomelemeket és enzimeket.Szervezetünk könnyen fel tudja dolgozni, mert emésztése kevés energiát igényel, így a gyenge emésztésűek is jótékonyan fogyaszthatják.

A búzafű magas klorofil tartalma miatt dúsítja a vérünket oxigénnel, a sejtek oxigénellátása javul, így a gyulladások megszüntetésében komoly szerepe van.A búzafű egyszerre méregtelenít és – a táplálkozási hiányosságok pótlásával – növeli az energiaszintünket. Csaknem annyi vitamin van benne, mint a citrusfélékben.

A búzafű lé tartalmazza az összes ismert ásványi anyagot amelyre a szervezetünknek szüksége van.Jelenleg nálunk Tönkölybúzafű-Almalé formájában veheted magadhoz, de hamarosan sokféle verzíóban és magában is kérheted boltjainkban! Jelenleg, csak a Bikás Parknál lévő üzletünknél kapható!

Mennyit igyál a Tönkölybúzafű- Almaléből egy nap?

Mi azt javasoljuk, hogy ne fogyassz belőle túlzottan! (max. 0,5 dl/nap tisztán. Almalével keverve is, maximum 2,5 dl) Ez garancia, hogy kordában tartja a szervezeted és ellenállóbb, energikusabb leszel, mint valaha! A fogyasztásáról kérj tanácsot tőlünk boltjainkban személyesen is! ?

A népi gyógyászat csodaszere a Fekete retek!

A retekféléket évezredek óta termeszti az emberiség, már az ókori Egyiptomban is rendszeres szereplője volt az étrendnek, de emellett gyógyító szerként is alkalmazták. A fekete retek főleg késő ősztől elérhető és lehetőséget ad arra, hogy a vitaminhiányos téli időszakban pótolhassuk a nélkülözhetetlen mikrotápanyagokat.

Jelentősebb mennyiségben tartalmaz A-, B-, C- és E-vitaminokat, kalciumot, vasat, magnéziumot, foszfort, cinket, mangánt, ként, szelént és egyéb nyomelemeket. A fekete retek rendkívül jó hatással van az egészségünkre, elsősorban az emésztésre, illetve a májra.

Stimulálja és erősíti a májat, hozzájárul a májsejtek megfelelő működéséhez, regenerációjához. Az epehólyag működését is serkenti, fokozza az epe kiválasztását, ennek a tulajdonságának köszönhetően megakadályozza az epekövek kialakulását. Népgyógyászati ismeretek szerint a fekete retek leve az egyetlen, amely képes “elmorzsolni” és feloldani az epekövet.Természetes vízhajtó és méregtelenítő, gyorsítja és hatékonyabbá teszi a szervezet azon folyamatait, melynek során a káros és felesleges anyagokat eltávolítjuk.

Ez azért is rendkívül előnyös, mert a szervezetünkben esetlegesen megtalálható kórokozókat is kiüríti. A fekete rekekben található egyik vegyület, a raphanin hormon-kiegyensúlyozó hatással bír, elsősorban a pajzsmirigyre van jótékony hatással, ennek köszönhetően a rendszeres fogyasztásával képesek lehetünk elkerülni a pajzsmirigyet érintő betegségeket.

A fekete retek az egyik legjobb házi szer a felső légúti fertőzések, betegségek kezelésére, a kellemetlen tünetek, például a köhögés, a torokfájás az orrdugulás kezelésére. A fekete retek leve hatékony lehet a bronchitis, az influenza, a torokgyulladás vagy akár a krónikus köhögés kezelésében is. Egyszerű és olcsó köhögéscsillapító és váladékcsökkentő.A fekete retket megtalálhatjátok a Breuss levünkben!

Mennyit igyál a Breuss léből egy nap?Mi azt javasoljuk, hogy ne fogyassz belőle túlzottan (max. 2,5-5 dl/nap) sokat, hiszen a szervezeted nem fogja befogadni és nem szabad túltolni sem a Breuss levet a fenti indokok miatt sem! Viszont garancia, hogy kordában tartja a szervezeted!

A zeller, amit mindenki imád!

A meleg, napos helyeket kedveli. Ismert népies neve celler. Értéke inkább gyökérgumójában rejlik, de a szárát is hasznosítják. A görögök már az ókorban fogyasztották gyógyító erejéért, és ezernyi jó tulajdonsággal ruházták föl. Széles körben elterjedt az a hit is, hogy a zeller nemivágy-serkentőként hatásos, de ez klinikailag nem bizonyított. Hazánkban a reneszánszban vált konyhakerti növénnyé.

A nagyvilágban három változata terjedt el, hazánkban a gumós fajtát termelik. A halványító és metélő zeller levélnyele 25-45 mg/100g C-vitamint tartalmaz, míg a gumós változatában csak nyomokban lelhető fel ez a típusú vitamin.

Miért jó a zeller?

A zeller – a petrezselyemmel együtt – azon népi gyógy- és fűszernövények közé tartozik, amelyek erős vízhajtó hatásúak. A népi gyógyászat szerint még arra is képes, hogy a vesehomokot kihajtsa

A zeller nagy értéke a sok szerves nátrium, de megtalálható benne a kalcium, a foszfor, a vas, a magnézium, a kálium és néhány nyomelem is. A levele tartalmaz illóolajat (limonént, szelinént, alkil-ftalidokat), furokumarinokat és flavonoidokat is. A zeller serkentőleg hat a veseműködésre. Emésztési panaszok, étvágytalanság esetén is gyakran alkalmazzák. A növény hatóanyagai révén erősíti az immunrendszert.

A zellert megtalálhatjátok a Breuss levünkben is! 😉

Mennyit igyál a Breuss léből egy nap?

Mi azt javasoljuk, hogy ne fogyassz belőle túlzottan (max. 2,5-5 dl/nap) sokat, hiszen a szervezeted nem fogja befogadni és nem szabad túltolni sem a Breuss levet a fenti indokok miatt sem! Viszont garancia, hogy kordában tartja a szervezeted!

A zöldséglevek jótékony hatása az egészségedre!

“A zöldségek áldásos hatásai régóta ismeretesek, akár nyers, akár feldolgozott állapotukban, de zöldséglé formájában is. Amerikai kutatók szerint az egyes zöldséglevek például olyan komoly betegségeket is képesek kivédeni, mint az Alzheimer-kór.

Az Alzheimer-kór kutatása során számos biokémiai eltérést igazoltak a szakemberek, de kialakulásának okát a mai napig nem tudják biztosan. Nem található hajlamosító vagy egyértelmű előre jelző tényező, ami alapján megmondhatnák, hogy kiknél alakul ki ez a betegség.

Az amerikai King Countyban úttörő kutatást végeztek az Alzheimer-kór kialakulásával kapcsolatban. A Kame Projekt keretében 1836 japán származású személyt vizsgáltak 1992-től 2001-ig. Fordított arányosságot fedeztek fel a természetes vitaminokban, rostokban és ásványi anyagokban gazdag zöldség és gyümölcslevek fogyasztásának mértéke és a betegség kialakulása között, vagyis minél többször fogyasztottak egy héten a levekből a vizsgált személyek, annál kisebb volt a szellemi leépüléssel járó betegség kialakulásának a kockázata.

Egyértelműen igazolták, hogy a gyümölcs és zöldséglevek fogyasztása fontos szerepet játszik az Alzheimer-kór kialakulásának késleltetésében. Ez a fontos információ még inkább arra sarkallhatja a szakembereket, hogy a gyümölcs és zöldséglevek fogyasztására hívják fel az emberek figyelmét, hiszen most már egyértelmű, hogy nem csak a szív és érrendszeri, valamint a daganatos betegségek megelőzésében, de e kór minél későbbi kialakulásában vagy kivédésében is fontos lehet.

Egy pohár zöldséglével könnyedén biztosíthatjuk szervezetünk számára a szükséges napi zöldségadagunkat. Ennek fogyasztásával azonnal ellátjuk a szervezetünket a szükséges tápanyagokkal és vitaminokkal. Folyadékként fogyasztva szervezetünk ugyanis könnyebben felszívja a tápanyagokat és vitaminokat, míg szilárd formában fogyasztva szervezetünknek szét kell választania a tápanyagokat a rostanyagoktól.”…….

Az alma-kivi lé az igazi C vitamin bomba!

Az alma és a kivi együtt kifejezetten sokat tehet az egészséged megőrzésért és a már kialakult egészségügyi panaszok enyhítésében.Ezért kell minden nap kivit enni/inni: ?A kivi egészségügyi előnyei közé tartozik a bőrtónus és textúra javítása, a vérnyomás csökkentése, valamint a szívbetegség és az agyérgörcs megelőzése is.

Egy közepes méretű kivi a következőket tartalmazza: Kalória: 42 Fehérje: 0,8 gramm Teljes zsírtartalom: 0,4 gramm Rost: 2,1 gramm C-vitamin: 64 milligramm A-vitamin: 3 mikrogramm Vas: 0,2 milligramm Kálium: 252 milligramm Folát: 17 mikrogrammA kis méretű gyümölcsben a létfontosságú tápanyagok, az E-vitamin, a réz, a K-vitamin, a kolin, a magnézium és a foszfor nagy mennyisége is fellelhető.

A kiviben ráadásul több a C-vitamin, mint a legtöbb más gyümölcsben. A bőr támasztórendszere, a kollagén, melynek egyik legfontosabb tápanyaga a C-vitamin, amely antioxidánsként működik a szervezetünkben, és megakadályozza a napfény, a légszennyezés és a füst okozta károsodások kialakulását, kisimítja a ráncokat, és javítja a bőr általános textúráját.

A zöldségek és gyümölcsök fogyasztását már régóta összefüggésbe hozzák a szívbetegség, a diabétesz, a rák és más betegségek csökkent kockázatával. Több kutatás is kimutatta, hogy a kivihez hasonló növényi élelmiszerek az elhízás és az általános halálozás kockázatát is csökkentik.

Mennyit igyál belőle egy nap?

A kivit gyakorlatilag nem tudod túladagolni, bár almával együtt elég gazdag tápanyagban, éppen ezért a fölösleg megy a “kukába”, ha túl sokat iszol belőle! Napi 3-5 dl fogyasztása többszöri elosztásban javasolt, ez bőven fedezi a szervezet szükségleteit!

Betegségekkel teli időszakban és konkrét a fentiekben fennálló panaszok esetén kifejezetten javallt az alma-kivi fogyasztás!

A sárgarépa levének jótékony hatásai az egészségedre!

A sárgarépa eredetileg Közép-Ázsiából származik. Az akkoriban még vékony, kemény gyökérfélét a spanyolok közvetítésével ismerte meg Európa az i. sz. I. század környékén.Sokáig fehér, sárga és lila változata létezett, a ma ismert narancsszínt holland kertészeknek köszönhetjük, akik új zöldségfélével akartak kedveskedni a királyi családnak, még az 1600-as években.

Energiatartalma mindössze 52 kcal (218 kJ) tíz dekánként, ami nagyjából 7 perc szobabiciklizés energiájának felel meg. Igen gazdag tápanyagokban, B1-, B2- és B6-, valamint C-vitamint tartalmaz, az ásványi anyagok közül kalcium és foszfor mellett vas is van benne.Béta-karotinból – amely az A-vitamin úgynevezett provitaminja – körülbelül 7-15 mg-ot, szénhidrátból átlagosan 6-7 grammot tartalmaz 100 grammonként. Igazi bőrvédő mindenes: rendszeres fogyasztása segít a bőr víztartalmának megőrzésében, szerepet játszik a faggyú- és verejtékmirigyek szabályozásában, és a béta-karotin védelmet nyújt a napégés ellen is.

Az egész évben beszerezhető sárgarépa fogyasztása ajánlott immunerősítő kúrákban, egyes szakértők szerint még néhány daganatos betegség ellen is védelmet nyújthat. Kifejezetten fontos szerepet kap a szív- és keringési rendszer betegségeinek diétájában. Kutatások szerint napi két adag, azaz mintegy 20 dkg sárgarépa fogyasztása néhány héten belül jelentősen, mintegy 10%-kal csökkenti a vér koleszterinszintjét.

Mennyit igyál belőle egy nap?A tudatos lé fogyasztás ismérve a mértékletesség és az átgondoltság! Mivel hivatalosan már napi 5 dkg sárgarépa fogyasztása fedezi szervezetünk béta-karotin szükségletét éppen ezért 2-3 dl-nél többet egyszerre nem javasoljuk, hogy fogyassz belőle naponta! Túladagolni nem tudod, éppen ezért bármennyit ihatnál belőle, de a fölösleg úgy is megy a kukába!

Magadhoz veheted boltunkban sima Répalé, vagy Breuss lé formájában is a szükséges mennyiséget!Légy tudatos és használd a zöldségek és gyümölcsök erejét tervezetten, heti bontásban, mennyiségeknek megfelelően elosztva! Mindig teszteld piciben magadon a levek hatásait és nyugodtan kérj tőlünk tanácsot a boltunkban, ha elakadtál!

Mindenki kedvence, C vitamin dús Narancslé!

A narancsra ritkán gondolunk úgy, mint gyógyító hatású növényre, előnyének a legtöbbször “csak” azt tartjuk, hogy C-vitaminban és rostokban gazdag, és a téli hónapokban hazánkban is könnyen elérhető. De egyre több kutatás foglalkozik a narancs, illetve a benne található hatóanyagok, fitonutriensek előnyös hatásaival. Ezeknek a fitonutrienseknek, vitaminoknak és ásványi anyagoknak köszönhetően a rendszeres narancsfogyasztás támogathatja a szervezetünket a káros szabad gyökökkel szembeni küzdelemben, kiváló antioxidáns, és segíthet megelőzni bizonyos krónikus, illetve daganatos betegségeket.Jótékonyan hat a vérnyomásra is a narancs!

A narancsban (illetve más citrusgyümölcsökben) gazdag étrend csökkentheti a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának esélyét. Ezek a gyümölcsök – így a narancs is – folátban, káliumban és C-vitaminban gazdagok, fitonutriensek tucatjait tartalmazzák, így jótékonyan hatnak a vérnyomásra, a koleszterin- és vérzsírszintre, csökkentik a veszélyes (akár trombózist is okozó) vérrögök rizikóját, és segítenek megőrizni a vérerek rugalmasságát.

Ha valaki naponta fogyaszt narancsot vagy más citrusgyümölcsöt, akár 20 százalékkal is csökkentheti az agyvérzés rizikóját. Ráadásul a rostokban és tápanyagokban gazdag narancsot az is beillesztheti az étrendjébe, aki ügyel a súlyára – vagyis ez a citrusgyümölcs az elhízás és az azzal összefüggő betegségek veszélyét is csökkentheti.

Egy, a Journal of the American College of Nutrition című szaklapban megjelent tanulmány szerint a narancsfogyasztás a gyomorfekély csökkent rizikójával is összefügghet: azoknál a felnőtteknél, akiknek magas volt a vér C-vitamin-szintje, jóval ritkább volt a Helicobacter pylori fertőzés. Ez a baktérium felelős a gyomor- és nyombélfekélyes esetek nagy részéért. Azt még nem tudták megállapítani, hogy miként veszi fel a harcot a C-vitamin a H.pylori ellen, de a szakemberek szerint mindenképpen érdemes naponta egy-két narancsot elfogyasztani, vagy lé formájában bevinni a szervezetünkbe!.

Narancsot a daganatok ellen?

A narancsban található limonoidoknak daganatellenes hatásai is lehetnek. Sejteken végzett vizsgálatok során kiderült, hogy a limonoidok segíthetik a szájüregi, bőr-, tüdő-, emlő-, gyomor- és bélrendszeri daganatok elleni küzdelmet, és lassíthatják, megakadályozhatják a daganatos sejtek osztódását. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a narancs “gyógyítja” a rákot, de az eredmények mindenképpen ígéretesek, és a jövőben akár új gyógyszerek kifejlesztésében is felhasználhatják ezeket a tudósok.

Mennyit igyál belőle egy nap?

A tudatos lé fogyasztás ismérve a mértékletesség és az átgondoltság! Mint, ahogyan más gyümölcsök esetén is a narancsnál is azt kell elképzelned, hogy minimum egy kilónyi narancsnak lesz 0,5 liter leve! Meg szoktál enni egyszerre egy kiló narancsot? Nem sűrűn, éppen ezért 2-3 dl-nél többet egyszerre nem javasoljuk, hogy fogyassz belőle!!Légy tudatos és használd a zöldségek és gyümölcsök erejét tervezetten, heti bontásban, mennyiségeknek megfelelően elosztva! Mindig teszteld piciben magadon a levek hatásait és nyugodtan kérj tőlünk tanácsot a boltunkban, ha elakadtál!

Az Ananászlé jótékony hatásai, nem csak fogyókúrázóknak!

Az ananász (Ananas sativa) a broméliafajok közé tartozó, tőlevélrózsás növény. Terméseit a levélrozetta közepén, a száron hozza. Őshazája feltehetően Paraguay, Európába Kolumbusz Kristóf hozta be a XV. században.

Az ananász édeskés, finom, lédús gyümölcs, 100 grammja 56 kcal energiát tartalmaz. Meleget és napfényt igénylő növény, termesztésének a távol-keleti országok éghajlata felel meg. Az ananászt általában hagyják a szárán megérni. Ha kellemes illata és sárgás színe lesz, szüretelik. Az ananász mérete igen változatos lehet, a 15-20 dkg-ostól egészen a több kilós nagyságig terjedhet.

Magas vitamintartalmának és a benne található bromelin nevű (fehérjebontó) enzimnek köszönhetően a legegészségesebb gyümölcsök egyike.Az ananász a trópusi területeken szinte mindenhol nagy mennyiségben termesztett gyümölcs. Szerencsére ma már hazánkban sem csak konzerv formájában érhető el, hanem a friss gyümölcsléként is kapható. Általában Costa Ricáról és Ghánából érkezik hozzánk a feldolgozandó gyümölcs.

Miért jó?

Az ananász többféle kedvező hatást gyakorol az egészségünkre, mivel A, B és C-vitamint, folsavat, káliumot, cukrot, gyümölcssavat és rostanyagot tartalmaz. Folsavtartalma a vörös és fehérvérsejtek, valamint a vérlemezkék képződésénél játszik szerepet.Az ananász értékes tulajdonsága a benne található bromelin enzim is, amelynek a fehérje emésztésében van szerepe és segítséget nyújt a zsír elégetésében.Különösen jó tulajdonsága az, hogy fogyasztható még akkor is, ha a beteg gyomor már szinte semmit nem tud elviselni.

Az ananász jó kiegészítője a különféle fogyókúrás étrendeknek és a tisztítókúrák elmaradhatatlan gyümölcse, mivel fogyasztása után a szervezetből gyorsan ürülnek a méreganyagok.Egyes kutatások szerint az ananász jó hatással van az immunrendszer működésére és növeli a test ellenálló képességét.Az ananászt többféleképpen fogyaszthatjuk: Frissen préselt levet készíthetünk belőle, azt keverhetjük más zöldségek és gyümölcsök levével (répa, alma, barack).

Afrika számos országában menstruációs zavarok esetén ananászt fogyasztanak, mivel tapasztalataik szerint hozzájárul a vérzés csillapításához.

Mennyit igyál belőle egy nap?Fehérjebontó és zsírégető tulajdonsága miatt, mint minden más gyümölcslé esetében a rendszerességre törekedj! Tudjuk, hogy jól hangzik a fogyás, a diéta, de abba gondolj bele, hogy a fehérje beviteledet is befolyásolni tudja a túlfogyasztása. Tehát napi 2-5 dl, többszöri elosztásban, vagy keverve répával, almával, alma-kivivel lehet kifejezetten előnyösebb a hatása!Légy tudatos és használd a zöldségek és gyümölcsök erejét tervezetten, heti bontásban, mennyiségeknek megfelelően elosztva! A Bromelin túlfogyasztása akár szájszárasságot, cserepesedést is okozhat. Mindig teszteld piciben magadon a levek hatásait!