Az Alma – Zeller jótékony hatásai!

Az Alma:

Egyik legismertebb gyümölcsünk, szerte a világon termesztik, fogyasztják a több ezer fajta valamelyikét. Az alma becsét, jó hírét, a gyógyító erejébe vetett ősi hitet jelzi az is, hogy több nép mitológiájában is szerepel.A rózsafélék családjába tartozó almafa minden kontinensen megtalálható, több mint hétezer fajtáját ismerik. Leginkább a mérsékelt éghajlati övben termesztik, Európából a világtermelés fele származik.

Magyarországon Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala megye a leghíresebb almatermelő vidék, de egy-egy almafa majd minden szőlős- és házi kertben megtalálható. A statisztikák szerint fejenként évente 23 kg almát fogyasztunk el. A “népszerűségi listán” még mindig vezet a jonatán, de a golden és az idared, idagold, valamint a starking és a zöld alma is előkelő helyen áll a fajták között.

Nyári változatai (a borízű és a rétesalma) is kedveltek, de az alma igazi szezonja a tél: egyes fajták az őszi szüret után akár tavaszig is eltarthatók, olcsó, de annál értékesebb táplálékot és vitaminforrást biztosítva.Egy régi közmondás szerint: “napi egy alma – az orvost távol tartja”.

Tény, hogy ez a gyümölcs minden porcikájában különösen értékes táplálék. Húsa 8-13 százaléknyi gyümölcscukrot tartalmaz, egy közepes nagyságú nyers almában 80 kalória van, 21 gramm szénhidrátot, 3,7 gramm rostot, és 10-15 mg C-vitamint tartalmaz. A- és B vitamin, folsav, kalcium, magnézium, kálium, kéntartalma is jelentős.

Vízoldékony rostanyaga, a pektin sokféle jótékony hatást gyakorol az emberi szervezetre: rendezi a székletet (a tapasztalatok szerint főve, párolva a hasmenés, nyersen a székrekedés ellen vethető be), kedvezően hat a bélflórára, csökkenti a vér koleszterinszintjét, magas káliumszintje a magas vérnyomásúaknak segíthet.Gyümölcssav, almasav tartalma a belek és a máj működésére fejt ki jó hatást.

Az alma a szervezet egészére méregtelenítő, tisztító hatású, így például tehermentesíti a vesét, csökkenti a vesekő és húgysavképződést (ezért köszvény ellen is alkalmasnak tartja a természetgyógyászat). A fogyókúra egyik hasznos segítője, sőt, ha valaki egy-két napos almakúrát tart, nemcsak a súlycsökkenéshez járul hozzá, hanem egyben salaktalanítja is a szervezetét.A nálunk készült levek között nekünk is ő az egyik nagy kedvencünk és rendszeresen lebeszélünk a túlzott narancslé fogyasztásról személyesen benneteket.

A Zeller:

A meleg, napos helyeket kedveli. Ismert népies neve celler. Értéke inkább gyökérgumójában rejlik, de a szárát is hasznosítják. A görögök már az ókorban fogyasztották gyógyító erejéért, és ezernyi jó tulajdonsággal ruházták föl. Széles körben elterjedt az a hit is, hogy a zeller nemivágy-serkentőként hatásos, de ez klinikailag nem bizonyított. Hazánkban a reneszánszban vált konyhakerti növénnyé. A nagyvilágban három változata terjedt el, hazánkban a gumós fajtát termelik. A halványító és metélő zeller levélnyele 25-45 mg/100g C-vitamint tartalmaz, míg a gumós változatában csak nyomokban lelhető fel ez a típusú vitamin.

A zeller – a petrezselyemmel együtt – azon népi gyógy- és fűszernövények közé tartozik, amelyek erős vízhajtó hatásúak. A népi gyógyászat szerint még arra is képes, hogy a vesehomokot kihajtsa. A zeller nagy értéke a sok szerves nátrium, de megtalálható benne a kalcium, a foszfor, a vas, a magnézium, a kálium és néhány nyomelem is. A levele tartalmaz illóolajat (limonént, szelinént, alkil-ftalidokat), furokumarinokat és flavonoidokat is. A zeller serkentőleg hat a veseműködésre. Emésztési panaszok, étvágytalanság esetén is gyakran alkalmazzák. A növény hatóanyagai révén erősíti az immunrendszert.

Hogyan fogyasszuk a zellert?

A zeller gyógyhatása akkor érvényesül legjobban, ha nyers állapotban fogyasztják. A növénynek mind a gumóját, mind pedig a felső zöld részét hasznosítják. Zöldje a májusi palántázási időszak után folyamatosan szedhető, gumója őszre húsosodik. Felhasználható nyersen salátákhoz, de kiváló fűszerei a különféle főzelékeknek, leveseknek, mártásoknak is. Hús- és tojáspástétomokhoz is jól illik és fontos szerepet játszik a diétás étkezésben is. A magyar reformkonyhában közkedvelt ételnek számít a zellerkrémleves, amely elkészítése könnyű és gyors. Aki vizelethajtóként szeretné alkalmazni, az készíthet magjából vagy összeaprított leveléből gyógyteát is. A téli időszakokban többen kedvelik a zellerlét almával vagy répával ízesítve.

A Petrezselyem élettani hatásai!

Jótékony összetevők

A petrezselyem kalóriatartalma alacsony, ugyanakkor a tápértéke rendkívül magas. Valamennyi része ehető, ráadásul gyökere, szára, levelei és virága egyaránt bőségesen tartalmaz jótékony összetevőket. Különösen gazdag klorofillban, A-vitaminban, B-vitaminban, C-vitaminban, E-vitaminban és K-vitaminban, illóolajokban, valamint az ásványi anyagok közül foszforban, kalciumban, kénben, rézben és vasban. A benne található flavonoidok, köztük a luteolin és az apigenin, hatékony antioxidáns.

Petrezselyem méregtelenítésre

Ha szervezetünkben felhalmozódnak a méreganyagok, vagy éppen ezt szeretnénk elkerülni, számíthatunk a petrezselyem segítségére. Vízhajtó hatását kihasználva, fogyasszuk leveles szárát napi rendszerességgel, mert ezzel fokozhatjuk a vesék és a hólyag működését, miközben megtisztításukról is gondoskodunk. A petrezselyem segíthet megelőzni a vesekő és a húgyúti fertőzések kialakulását, hozzájárul az emésztőrendszer, valamint a máj méregtelenítéséhez, ezáltal a teljes belső testtisztításban is fontos szerepet kaphat.

Enyhítheti az emésztési zavarokat

A rómaiak tapasztalatból tudták, hogy a petrezselyem fogyasztásával elkerülhetik a gyomorpróbáló lakomák kellemetlen következményeit. Ennek oka, hogy fokozza az anyagcserét, gyorsítja a tápanyagok lebontását. Utóbbi tulajdonságának a fogyókúrák során is jó hasznát vehetjük. A petrezselyem ezen kívül enyhíti a hányingert, elősegíti a bélgázok távozását, ezáltal megelőzheti és kezelheti a puffadást. Hatékony ellenszere az emésztőrendszeri fertőzéseknek, a benne található klorofill a káros gombákat és baktériumokat is megtizedeli. Utóbbi tulajdonsága révén a petrezselyem a bélflóra egyensúlyának fenntartásában, illetve visszaállításában is szerepet kaphat.

Még több jótékony hatás

Ha rendszeresen eszünk petrezselymet – frissen vagy szárítva –, máris sokat tettünk szívünk és érrendszerünk egészségéért. Ez az apró, zöld növény ugyanis megszüntetheti a magas vérnyomást, védi az érfalakat és javítja a vérkeringést. Elsősorban antioxidánsainak és különösen béta-karotin-, valamint folsavtartalmának köszönhető, hogy védelmet nyújthat az érelmeszesedéssel szemben, csökkentheti a stroke és az infarktus kockázatát. Szabályozza a vércukorszintet, ezért diabéteszesek számára kifejezetten ajánlott. A petrezselyem bővelkedik kalciumban és folsavban, ezért a csontritkulás folyamatának lassítására és a tünetek enyhítésére sikerrel használható.

Antioxidáns petrezselyem

Bőséges flavonoid- és C-vitamin-tartalmának hála, a petrezselyem erős antioxidáns, megkötheti a gyulladásokért, szívbetegségekért, a bőr korai öregedéséért, valamint a rák kialakulásáért felelőssé tehető szabad gyököket. A rosszindulatú daganatok közül elsősorban a tüdőrák, a méh(nyak)rák és a vastagbélrák kockázatát csökkenti, egyik fontos összetevője, a myristicin a cigarettafüst káros hatásait is csökkenti. Általános rákellenes tulajdonságát fokozza immunerősítő képessége, aminek jó hasznát vehetjük a fertőzések, például az influenza elkerülésében és kezelésében is. A petrezselyem kúraszerű fogyasztásával csökkenthető az ízületi gyulladások, illetve az asztma kialakulásának esélye.Külsőleg is védi az egészséget

Rágcsálása nem csupán a szájszagot szünteti meg, hanem a szájpadlást is megtisztítja. Ha főzetével, esetleg magával a friss növénnyel bedörzsöljük a gyulladt bőrt vagy a rovarcsípés helyét, a kellemetlen tünetek gyorsabban enyhülhetnek. Fogfájás esetén érdemes a petrezselyemből készített teával öblögetni.

Uborka -Petrezselyem levünkből sokkal bátrabban fogyaszthattok, mint más zöldséglevekből, hiszen magas a víz tartalma. A Petrezselyem pedig vízhajtó hatású nem mellesleg!

Nyugodtan ihattok belőle napi 0,5 litert, vagy akár többet is, hiszen a folyadékra mindig szükségünk van! Fontos, hogy mindig teszteld magadon a mennyiségeket és kérj tőlünk tanácsot, ha elakadnál!

A csodálatos és hűsítő menta ereje!

Mit kell róla tudni? Miért hasznos a fogyasztása?

A kozmetikai ipar is szeretiA borsmenta illóolaját a frissen szedett virágrügyes hajtásokból desztillálással nyerik, legfontosabb alkotórésze a mentol és észtere, a mentil-acetát. Iparilag előállított illóolaját a gyógyászaton kívül az élelmiszeripar és a kozmetikai ipar is hasznosítja: gondoljunk csak a szájvizekre, a fogkrémekre, az illatszerekre, a krémekre és a fürdőszerekre! Hűsítő lábfürdőt otthon is egyszerűen készíthetünk belőle.Sokrétűen alkalmazható a gyógyászatban

A menta gyógyászati felhasználása igen sokrétű – görcsoldó és antibakteriális hatású gyógynövény, amely emésztési zavarokban, puffadás esetén, valamint az epehólyag és az epevezeték gyulladásos betegségeinek kezelésére is alkalmazható. Külsőleg illóolaja meghűléses betegségek, köhögés esetén jótékony hatású. Fontos, hogy kisgyermekeknél viszont kerüljük a mentoltartalmú készítményeket – például orrcseppet, orrkenőcsöt vagy illóolajos inhalálást -, mert a mentol a rá érzékenyeknél allergiás reakciót válthat ki.

Erőt adó menta

A menta, lé formájában is az említett terápiás hatásokon felül – revitalizál, élénkít, elűzi az álmosságot, a fáradtságot, serkenti az agyműködést és a gondolkodást, ha pl. fontos tesztre, vagy vizsgára készülünk, akkor is kiváló segítség.Segít megállítani a csuklástHa nem akar elállni a csuklásunk, érdemes meginni egy pohár mentalevelekkel ízesített vizet, vagy mentaléből készült terméket. A mentol a szakértők szerint segíthet enyhíteni a csuklást okozó izomgörcsöt.

Segíthet a férgességenHa valaki olyan szerencsétlenül jár, hogy valamilyen parazita vagy bélféreg telepszik meg a szervezetében, akkor szintén érdemes mentalevet innia. Szakértők szerint ez megfelelő természetes gyógymód lehet az élősködők ellen is.Serkenti a hajnövekedést

Ha hullik a hajunk vagy kopaszodunk, akkor is bevethető a menta. Egy 2014-ben készült tanulmány szerint ugyanis a külsőleg használt borsmentaolaj jó hatással van a hajhagymákra és serkenti a hajnövekedést. Ha természetes módszereket szeretnénk bevetni a sűrű hajért, olyan terméket válasszunk, amely mentát és rozmaringot tartalmaz.Megtalálhatod boltjainkban az uborkalevet, mentával!

Mennyi a napi adagja?

Uborka -Menta levünkből sokkal bátrabban fogyaszthattok, mint más zöldséglevekből, hiszen magas a víz tartalma, így nyári melegben mentával kifejezetten egészséges, hidratáló és hűsítő hatású. Nyugodtan ihattok belőle napi 0,5 litert, vagy akár többet is, hiszen a folyadékra mindig szükségünk van! Fontos, hogy mindig teszteld magadon a mennyiségeket és kérj tőlünk tanácsot, ha elakadnál!

A csodálatos uborka jótékony hatása az egészségedre!

Mit kell róla tudni? miért hasznos az uborkalé fogyasztás?

Az uborka gazdag forrása az egészségmegőrzésben hasznos fitokemikáliáknak, így a falvonoidoknak, lignánoknak és triterpéneknek, amelyek antioxidáns, gyulladáscsökkentő és rákellenes hatásai is ismertek. Az uborka szegény szénhidrátokban, nátriumban, zsírban és koleszterinben – 100 grammban pedig csupán 16 kalória van (héj nélkül 15). Az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző Hatóság adatai szerint ez a mennyiség egy 2000 kalóriás diéta esetén a napi bevitel 4 százalékát fedezi a C-vitamin, valamint 2-2 százalékát az A-vitamin, a kalcium és vas tekintetében.

Hidratáció

Az uborka 95 százaléka víz, így kiváló lehetőséget nyújt a folyadékpótlásra, különösen nyáron. Nagyjából 100 grammnyi uborkaszelet közel olyan jó szomjoltó, mint egy pohár víz. Ezen túlmenően ráadásul ez a zöldség olyan fontos tápanyagokat is tartalmaz, mint a magnézium és a kálium, amelyek szerepet játszanak a hidratációban.

A bőr szépsége

A uborkák hűsítő és nyugtató hatással rendelkeznek, ami helyileg alkalmazva csökkenti a duzzanatokat, és enyhíti az irritációt, illetve a gyulladást. Ennek megfelelően uborkakarikákkal hatékonyan lehet kezelni a reggelente puffadt szemkörnyéket, akárcsak a napozás közben elszenvedett leégést.

A csontok egészsége

Az elmúlt évtizedekben egyre inkább felismerte a tudomány, hogy a K-vitamin fontos szerepet tölt be a csontok egészsége szempontjából, márpedig 100 gramm uborka a napi ajánlott bevitel mintegy ötödét tartalmazza. Egy korábbi tanulmány szerint K-vitamin-bevitellel csökkenthető a csonttörések kockázata, egyben a D-vitaminnal együtt növelhető általa a csontsűrűség, valamint pozitívan hat a kalcium egyensúlyára a szervezetben.

Antioxidánsok

Több antioxidáns is található az uborkában, így C-vitamin, béta-karotin és mangán, valamint flavonoidok, lignánok és triterpének, amelyek gyulladáscsökkentő hatással rendelkeznek. Az antioxidánsok szerepe a külső környezetben keletkező szabad gyökök semlegesítése: ezáltal számos egészségügyi probléma, például szív- és érrendszeri betegségek, illetve daganatos elváltozások ellen is hatásosak.

A szív egészsége

A kálium kifejezetten fontos szívünk egészsége szempontjából. Egy 12 ezer felnőtt részvételével elvégzett kutatás például arra az eredményre jutott, hogy azok körében, akik naponta átlagosan 4 ezer milligramm káliumot fogyasztottak, 37 százalékkal volt alacsonyabb a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázata, az iszkémiás stroke rizikója pedig 49 százalékkal. Márpedig az uborka ideális forrása ennek az ásványi anyagnak: 100 gramm a napi szükséglet mintegy 4 százalékát tartalmazza, miközben jóval kevesebb kalóriát jelent, mint az egyébként igen magas káliumtartalommal bíró banán.

Emésztés

Az uborka rost- és víztartalma már önmagában is hasznos, az amerikai Tufts Egyetem kutatói azonban arra is rájöttek, hogy a hagyományos eljárással savanyított forma probiotikus baktériumokat is tartalmaz, ezáltal elősegíti az egészséges emésztést és a megfelelő bélflóra fenntartását. Mivel a bolti savanyú uborkák általában hőkezelésen is átesnek, csak ritkán rendelkeznek ezekkel a hasznos baktériumokkal. Ezért inkább préselt lé formájában ajánlottabb fogyasztani, mivel nem esnek át hőkezelésen!

Fogyás

Alacsony kalóriatartalma miatt az uborka meglehetősen népszerű hozzávalónak számít a diétás ételek elkészítése során. Fontos azonban, hogy a változatos étkezésről nem szabad lemondani! Ha ugyanis kizárólag vagy túlnyomó többségében uborkát fogyasztanánk, akkor hiába olvadnának rólunk a kilók, hiszen főként izomvesztésből származnának.

Mennyi a napi adagja?

Uborka -Menta levünkből sokkal bátrabban fogyaszthattok, mint más zöldséglevekből, hiszen magas a víz tartalma, így nyári melegben mentával kifejezetten egészséges, hidratáló és hűsítő hatású. Nyugodtan ihattok belőle napi 0,5 litert, vagy akár többet is, hiszen a folyadékra mindig szükségünk van! Fontos, hogy mindig teszteld magadon a mennyiségeket és kérj tőlünk tanácsot, ha elakadnál!Megtalálhatod boltjainkban az uborkalevet, mentával!

Szorongás ellen, csak is természetesen!

A kialakult helyzet kapcsán lehet, hogy többet szorongsz, idegesebb vagy, depresszívebb a hangulatod, akkor érdemes a természetes dolgokhoz fordulnod és odafigyelned a táplálék beviteledre!

D-vitamin

A D-vitamin fontos szerepet játszik a hangulat szabályozásában, és hatással van az agy, illetve az idegek működésére is. Egy kutatás szerint a vitaminnal még a depressziót is kezelni lehet, a tudósok ugyanis kapcsolatot találtak az alacsony D-vitamin-szint és a kedélybetegség kialakulása között. Egy 2015-ben készült tanulmány szerint a depresszió és szorongás tüneteit mutató emberek szervezetében kevesebb volt a D-vitamin. Egy 2017-es kutatás pedig arra jutott, hogy a vitamin szedése segít csökkenteni a depresszió és a szorongás tüneteit a 2-es típusú cukorbetegséggel élő nőknél.

B-vitaminok

A B-vitaminok csoportjába nyolc különböző tápanyag tartozik, amelyek közösen számos testi folyamatban, például a stressz-szint alakulásában is szerepet játszanak. Egy 2017-es tanulmány szerint azok, akiknek a szervezetében alacsonyabb a B-vitaminok szintje, hajlamosabbak a depresszióra és a szorongásra. Egyes B-vitaminok – mint a B2 és a B12 – leginkább állati eredetű élelmiszerekben vannak jelen, így a vegetáriánusoknak és vegánoknak más forrásokból – például dúsított élelmiszerekkel – kell bevinniük ezeket.

Magnézium

A magnézium nagyon fontos ásványi anyag, amely szinte az egész emberi test működésében szerepet játszik. Egy 2017-es, 18 korábbi kutatás eredményeit összesítő tanulmány arra jutott, hogy a magnézium tartalmú táplálékok jó hatással vannak a szorongásra hajlamos személyekre. Egy 2016-os tanulmány pedig arra mutatott rá, hogy azoknál a nőknél, akiknél a premenstruációs szindróma tüneteként jelentkezett szorongás, szintén jó eredményeket értek el magnéziummal. A túlzott magnéziumbevitel ugyanakkor hasmenést okozhat, így a napi 350 milligrammot orvosi felügyelet nélkül nem szabad túllépni.

Vitaminok

A vitaminok között is vannak olyanok, amelyek enyhíthetik a szorongást. Egy 2019-ben készült kutatás szerint például a B- és C-vitamint, valamint kalciumot, magnéziumot és cinket tartalmazó ételek, italok hatékonyan mérséklik a szorongásos tüneteket a fiatal felnőttek körében. Egy 2018-as tanulmány szerint pedig a vitaminok képesek javítani a különféle kedélybetegségekben szenvedők állapotát is.Omega-3 zsírsavakAz omega-3 zsírsavak fontos szerepet játszanak az agy egészséges működésében, és mivel a testünk nem képes előállítani, táplálkozással kell bevinnünk ezeket. Egy 2018-ban készült összegző tanulmány szerint az omega-3 zsírsavakat tartalmazó táplálékok kifejezetten előnyösen hatnak a rendszeres szorongással küzdők állapotára, a zsírsavak hiánya pedig növelheti a depresszió és a szorongás kialakulásának esélyét.

Gyógynövények

A kamilla nyugtató hatására évezredek óta esküszik a népi gyógyászat, és ezt hatást a tudomány is alátámasztja. Ha valaki 8 héten át napi 1500 milligramm kamillakivonatot fogyaszt, annak mérhetően csökkenni fognak a szorongásos tünetei – derült ki egy 2016-os tanulmányból. A kamilla fogyasztható táplálékkiegészítő vagy tea formájában, de illóolajként is bevethető. Hasonló a levendula is, amelynek kellemes illatát sokan szeretik.

Egy 2015-ben készült tanulmány szerint a levendulás krémek és testápolók hatékonyan enyhíthetik a szorongó kismamák tüneteit, egy 2017-es tanulmány pedig a levendulaolaj párologtatásának szorongásoldó hatására mutatott rá. Nagyon jó eredményeket értek el citromfűvel is: egy 2019-es kutatás szerint napi 1,5 gramm szárított citromfüvet tartalmazó kapszula hatékonyan csökkenti a szorongást a szívműtéten átesett betegeknél.

A vitaminbeviteled nagyon fontos a szervezeted számára és az biztos, hogy magadért csak Te tehetsz a legtöbbet!Mindig IGYÁL FRISS ZÖLDSÉG ÉS GYÜMÖLCSLEVEKET, ne csak krízishelyzetben! A szervezeted nagyon hálás lesz érte!

A tüdőt támogató étkezés!

A legegészségesebb tüdejük azok­nak az embereknek van, akik na­ponta esznek/isznak zöldséget és gyümölcsöt állítják a szakemberek. Ez nem véletlen, hiszen az ezekben találha­tó tápanyagok biztosítják az im­munrendszer egészséges működé­sét.

A zöldségekben és gyümölcsökben található antioxidáns C- és E-vitamin, valamint a béta-karotin segíti az immun­rendszer működését, és ezáltal vé­di a légutakat a fertőzésektől. Az antioxidánsok megszabadítják a légutakat az irritáló szabad gyö­köktől, és nagymértékben csök­kentik a tápanyagok elégetésekor és az anyagcsere kapcsán keletke­ző veszélyes vegyületek koncentrá­cióját.

Mit tegyünk megfázás Ellen?A zöldséglevek védenek a meg­fázást és náthát okozó vírusok­kal szemben. A likopinban gazdag paradicsom és a magas béta-karotin-tartalmú sárgarépa erősíti az immunrendszert. Ilyen jótékony hatású a gyömbér is.Citrusfélék leve:Gazdag a baktériumok ellen védő C- vitaminban. A sárgabarck-nektárnak magas a cinktartalma és sietteti a gyógyulást. Magas C vitamin dózissal találkozhattok a Narancs és Kivi levében is!

Friss, ropogós zöldségekből antioxidánsokban gazdag sa­látakeveréket is készíthettek. Az antioxidánsok hatékonyak a fertőzések, például a megfázás és a nátha megelőzésében. A paprika béta-karotint és illóolajokat tar­talmaz, amelyek enyhítik az orrdugulást.A C-vitamin véd a lég­zőszervi megbetegedéseket okozó baktériumok ellen, és emellett tá­gítja a légutakat, ami megkönnyíti a légzést.

Nem bizonyított azon­ban, hogy a hatalmas adagokban szedett C-vitamin hatékonyan hoz­zájárulna a megfázás megelőzésé­hez, vagy kezeléséhez. A fölös vitamin nagy része valószínűleg fel sem szívódik, és nincs hitelt ér­demlő bizonyíték arra nézve, hogy megakadályozná a megfázást.

Az E-vitamin is erős antioxidáns, és fontos szerepe van a légutak egészséges működése szempontjából. Azoknak a kora­szülött babáknak, akiknek fejletlen a tüdejük, az oxigénkezelés mellett E-vitamint is adnak, részben azért, hogy ne kapjanak el valamilyen idült tüdőbetegséget.A hivatásos sportolók tisztában vannak az E-vitamin jó tulajdonsá­gaival. Oxigénfogyasztásuk maga­sabb az átlagnál, így sejtjeik job­ban ki vannak téve a szabad gyökök okozta károsodásnak. E-vi­tamin szedésével a kockázat a felé­re csökkenthető.E-vitaminnal a légszennyezés és dohányzás okozta tüdőkárosodás veszélye is csökkenthető.

Mivel gyorsan reakcióba lép a sza­bad gyökökkel, sikeresen gátolja káros hatásukat a sejthártyákra, valamint a szervezetben található enzimekre, fehérjékre és magára a DNS-re.Egy másik antioxidáns, az A-vi­tamin, ami segíti a légutak nyálkahár­tyájának regenerálódását.Hasznos ásványi anyagok:A magnézium közvetlenül elősegíti az egészséges légzést, mivel segít ellazítani a légutak izmait. A mag­néziumhiányban szenvedő embe­reknek gyakrabban vannak légzési nehézségeik, mint azoknak, akik­nek magas a magnéziumszintjük.

Megfázáskor a cink gyorsítja a gyógyulást. Azt nem tudjuk, hogy segít-e a megfázások megelőzésé­ben, de sokan állítják, hogy erre a célra is alkalmas.Milyen élelmiszerekben talál­juk ezeket a tápanyagokat?Néhány élelmiszer különösen gazdag azokban a fontos tápanya­gokban, amelyek szerepet játsza­nak a légzőrendszer védelmében.Ezeket a tápanyagokat a következő forrásokból nyerhetjük:C-vitamin: Friss gyümölcsök (különösen a citrusfélék), frissen préselt, természetes zöldség és gyümölcs­levek

A-vitamin: Halolajok, tej termékek, spenót, máj, sárgarépa, sárgaba­rack, margarin

E-vitamin: Magvakból nyert (kukorica, napraforgó) olajok, ga­bonacsíra, olívaolaj, avokádó, kör­te, müzli, dió- és mogyorófélék, le­veles zöldfőzelékek, korpakenyér, gabonapelyhek és tojássárgája

A náthát, az influenzát és a felső légúti fertőzéseket, mint amilyen a torokfájás, mandula­gyulladás, gégegyulladás, krupp és orr melléküreg-gyulladás, vírusok és baktériumok okozzák. A vírusok és baktériumok alsó légúti fertőzést – hörghurutot, hörgőcske-gyulladást (bronchio­litist) és tüdőgyulladást – is okoz­nak.A vírus csak úgy képes szapo­rodni, ha egy élő sejtben megtelep­szik. A fertőzött sejt egy interferon nevű fehérjét kezd el termelni, amelynek célja a vírus továbbterje­désének megakadályozása.A fokhagyma, a vöröshagyma és egyéb hagymafélék, a fekete retek különösen gaz­dagok a vírusok elleni hatóanya­gokban. Jótékony hatásuk miatt már évszázadok óta használják őket légúti panaszok enyhítésére.

Olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek megakadályozzák a lég­utak görcsös összehúzódását, vagy éppen elernyesztik azokat.A gyömbért hagyományosan a légutak falára tapadt nyák fellazítá­sára is használják, amelyet így könnyebb felköhögni, és a légutak könnyebben szabaddá válnak. Az orvosi zilizből és fekete nadálytőből készült gyógytea is enyhíti a száraz köhö­gést.

Nyugtató hatású és a nyálel­választást fokozó mézzel, valamint citromlével elkészítve jelentősen csökkenti a torokfájás okozta kel­lemetlenségeket. A nagyon erős paprika vagy csili paprika fogyasztása könnyeztető hatású és fokozza az orrváladék­ képződést is. A váladék mennyisé­gének jelentős növekedése és a paprika ér tágító hatása együttesen kitisztítják az eltömődött légutakat és enyhítik az orrdugulást.

Már egy éve próbálunk benneteket a tudatos és preventív gondolkodás felé terelgetni! A fentiek konklúziójaMindig igyál FRISS ZÖLDSÉG ÉS GYÜMÖLCSLEVEKET, ne csak krízishelyzetben! A szervezeted nagyon hálás lesz érte! ?

A frissen préselt zöldség és gyümölcslevek gyógyító hatásai!

A természet számtalan, a szervezet számára gyógyító hatású zöldséggel, gyümölccsel és gyógynövénnyel ajándékozza meg az embert az év minden időszakában. A zöldség-, gyümölcs levek fogyasztásával megszabadulhatunk egy csomó salakanyagtól, ráadásul sok-sok vitamint és sejtvédő anyagot is bevihetünk szervezetünkbe.

Kizárólag a frissen préselt gyümölcs- és zöldséglé tartalmazza mindazokat az anyagokat, amelyek a zöldségben és gyümölcsben találhatók. A dobozos vagy üveges lé biológiai értéke már össze sem hasonlítható a frissen préseltével. De ez nem is csoda, hiszen a biológiailag értékes enzimek, vitaminok és egyéb bioanyagok java része szinte teljesen eloxidálódik, vagyis lebomlik.

A gyümölcssav cukor hozzáadása nélkül bázikus vegyhatású. Édesítéskor, vagy ha megcukrozzák a lében erjedési folyamat indul el, ez a savas vegyhatású szöveteket tovább terheli, és elősegíti a gyulladásos folyamatok kialakulását.Ha a kipréselt lét dobozolják vagy konzerválják, a lé „meghal”, a benne található enzimes és szerves vegyületek pedig szervetlenné vállnak.

Ráadásul vagy konzerválószert kell hozzáadni, vagy valamilyen más módon ( hőkezelés – pasztőrözés, besugárzás) kell tartósítani. Ettől pedig tovább csökken a biológiai értéke.A frissen préselt lé valóban koncentráltan tartalmaz minden alkotóelemet, ezért nem szabad rövid idő alatt nagyobb mennyiségben fogyasztani.

A gyümölcslé előállításának két módja ismert: a hidegen préselés és a centrifugálás. A legújabb kutatási eredmények azt igazolják, hogy a préseléssel nyert lé értékesebb. A piacon kapható gyümölcscentrifuga hátránya, hogy túlzottan nagy fordulatszám miatt az enzimek és vitaminok nagy része tönkremegy a folyamat során – ellentétben a préseléssel. Ezért például a rákbetegek gyógyításánál kevésbé hatásos lehet a centrifugálással nyert lé, mint a préselt.

Milyen betegségeket kezelhetsz Búzafűlével?

Mivel a búzafű hatóanyagai kiváló sejt regenerálók, lassítja az öregedést, és véd az idő előtti kimerülés ellen is.Tavaszi fáradtság esetén is kiváló, hatékony kiegészítője minden tisztító, salaktalanító kúrának, léböjt idején is javasolt a fogyasztása.Krónikus gyulladások, fertőzések esetén okvetlen próbálja ki!Fekélyes panaszok, emésztési zavarok szintén jól kezelhetőek rendszeres búzafű lé kúrával.

Daganatos betegségek esetén, különösen legyengült állapotban jól roborál, serkenti a szervezet daganatos sejtekkel szembeni küzdelmét.A cukorbetegséget kezdeti stádiumában akár vissza is lehet fordítani, illetve a további romlást meg lehet akadályozni a búzafű lé rendszeres fogyasztásával.Emeli az emberi szervezet energia szintjét, felpezsdíti a szervezetet.

Az idős, leromlott testet hetek alatt tevékennyé, aktívvá teheti testileg és szellemileg is.Serkenti a véráramlást, javítja a keringést, amelynek számos közvetett pozitív hatása ismert. Segíti a belső szervek működését (szív, tüdő, gyomor, belek, máj stb.), az oxigén dús vér révén javul a sejtek oxigén ellátása, csökkenti a gyulladásokat, segítség hajhullás ellen.

Megszünteti az emésztési és bélproblémákat, segít visszaállítani a természetes bélflórát a hasznos baktériumok egyensúlyának helyreállításával. A bélben található bolyhokat felszabadítja a lerakódott méreganyagoktól, így javítva a táplálék felszívódását. Normális székletet eredményez.A gyomorbántalmakat (pl. puffadás, gyomorfekély) jótékonyan befolyásolja.Segíti a súlyfelesleg egyenletes és folyamatos leadását, így a szervezetet nem kell megterhelni a különböző fogyókúrák alatti táplálékmegvonással és vegyi anyagokkal.

Pozitív hatása klinikailag igazolt bőr és nyálkahártya problémák, csontnövekedés (törés, zúzódás), radioaktív sugárzás esetén.Komolyabb esetekben, (nyitott sebek, fekélyek, daganatok, stb.) lével átitatott kendőt borogatásként alkalmazhatunk.Hajra téve hajmosás előtt egy órával, segít a lestrapált, töredezett haj regenerálásában. Jól bedörzsölve a viszkető, korpás fejbőrre is hatékony.Gargarizálva felfrissíti a leheletet, könnyít a torokfájáson.

Csökkenti a fogínyvérzést és képes megszüntetni a duzzadt fogínygyulladást.A finoman szűrt, desztillált vízzel 1/1 arányban hígított búzafűlé szembe csepegtetve nyugtatólag hat (pirosodás, égő viszkető, nyomás) tünetek esetén.Megelőzésként is ajánlható főleg ősztől tavaszig.

Aki rendszeresen iszik búzafűlevet, az ritkábban betegszik meg, hamarabb felépül és jobb lesz a teljesítménye.

A gyógyító levek királya a Tönkölybúzafűlé! vol.4

A búzafű nem gyógyszer. Semmilyen egészségre káros mellékhatása nincs! Mindenkire egy kicsit másképp hat. Hatóanyagai révén az egész szervezet működését pozitívan befolyásolja, a káros anyagokat lebontja a szervezetünkből.

Igen intenzíven méregtelenít. 2-3 nappal a búzafűlé fogyasztása után erősebb szagú, zavaros és sűrűn előforduló vizeletre számíthatunk. Székletünk hígabb lesz, de nem kell egész napos hasmenéssel küszködni.A sejtekben lerakódott méreganyag bekerül a véráramba és folyamatosan ürül a vizelettel, széklettel és bőrön keresztül.

A méregtelenítési tünetek alatt nehezen viselhető a búzafűlé szaga, ezért a véráramba került méreganyag a felelős. A szervezet folyamatos tisztulásával meg fog szűnni ez az érzés.Ha az első 2-3 hét erős méregtelenítésen túljutunk, már csak pozitív hatásokat észlelünk. Súlyfelesleg folyamatos leadása, normális széklet, életerő, nagyobb munkabírás, betegségekkel szembeni nagyobb ellenállás lesz a jellemző.

A búzafű magas klorofill tartalma miatt dúsítja vérünket oxigénnel, a sejtek oxigén ellátása javul, így a gyulladások megszüntetésében komoly szerepe van. Tapasztalatok szerint a búzafűlé a legerősebb tisztító, nagyon magas enzimtartalma miatt azonnal reakcióba lép a mérgekkel. Az émelygő érzés azt jelzi, hogy a tisztulás beindult.

A továbbiakban a rendszeres fogyasztása ajánlott. Lehetséges, hogy a szokásos méregtelenítési tünetek erősödnek. Ezek a jelei annak, hogy a szervezeted tisztul a nem odavaló anyagoktól, amelyek 20-30-40 év alatt felhalmozódtak. Jelenleg nálunk Tönkölybúzafű-Almalé formájában veheted magadhoz, de hamarosan sokféle verzióban és magában is kérheted boltjainkban! Már minden üzletünkben elérhető!

Mennyit igyál a Tönkölybúzafű- Almaléből egy nap?Mi azt javasoljuk, hogy ne fogyassz belőle túlzottan! (max. 0,5 dl/nap tisztán. Almalével keverve is, maximum 2,5 dl) Ez garancia, hogy kordában tartja a szervezeted és ellenállóbb, energikusabb leszel, mint valaha! A fogyasztásáról kérj tanácsot tőlünk boltjainkban személyesen is!

A gyógyító levek királya a Tönkölybúzafűlé! vol.3

A búzafű számos jótékony hatással rendelkezik szervezetünkre nézve. Többek között nagy mennyiségben Klorofillt is tartalmaz.

Mi is az a Klorofill?

Miért hasznos az emberi test számára?A Klorofill jótékony hatása

Elősegíti a vér egészségét: 1911 óta tudják a tudósok, hogy a klorofill molekuláris struktúrája majdnem azonos az emberi szervezetben található hemoglobinnal (a vér vörös festőanyaga, melynek legfőbb szerepe az oxigén felvétele és szállítása) – az egyetlen különbség, hogy a hemoglobin molekulában a szén egy vas ionhoz, míg a klorofill molekulában pedig egy magnézium ionhoz kötődik.

A klorofill úgy hat a testre, mint a hemoglobin, megemeli az oxigénszintet és segíti a tápanyagok sejtekhez való eljutását. A klorofillt ez a különleges képessége tette ismertté: hogy segíti a vérképzést és tisztító hatása van. Véd a betegségekkel szemben: a klorofill egy kiváló antioxidáns, egyre több bizonyíték mutatja, hogy komoly egészségügyi problémákat előz meg.

Eltávolítja a nehézfémeket a szervezetből: Nem véletlen, hogy azok a növények, amelyek ismertek arról, hogy segítenek a szervezetnek kiüríteni a felesleges nehézfémeket, mint a koriander és az alga, telis-tele vannak klorofillel. A klorofill rendelkezik azzal a képességgel, hogy kiürítse a szervezetből a nehézfémeket.

Mint már említtettük, a klorofill közepén magnézium található, ami savas környezetben felszabadul és ez lehetővé teszi, hogy egy másik nehézfémet kössön meg. Ha odafigyelünk, hogy több klorofillben gazdag ételt vigyünk a táplálkozásunkba, akkor ezzel megakadályozzuk a nehézfémek felhalmozódását, ami egy nagy probléma manapság a szennyezett világunkban.

Általános szabályként igaz, hogy minél zöldebb egy növény, annál több klorofillt tartalmaz. Ezért a sötétzöld fűszernövények és zöldségek, úgy mint a kelkáposzta, petrezselyem, koriander, spenót, articsóka, brokkoli a legjobb táplálékból nyerhető klorofill források. Az alga, azaz spirulina, tengeri zöldségek, mint a tengeri hínár és tengeri füvek szintén gazdagok klorofillban.

Vitán felül a legmagasabb klorofill tartalmú ital a búzafűlé, ami a klorofillon kívül még más értékes tápanyagokat is tartalmaz természetesen, de erről már korábban is írtunk nektek!Jelenleg nálunk Tönkölybúzafű-Almalé formájában veheted magadhoz, de hamarosan sokféle verzióban és magában is kérheted boltjainkban! Már minden üzletünkben elérhető!

Mennyit igyál a Tönkölybúzafű- Almaléből egy nap?

Mi azt javasoljuk, hogy ne fogyassz belőle túlzottan! (max. 0,5 dl/nap tisztán. Almalével keverve is, maximum 2,5 dl) Ez garancia, hogy kordában tartja a szervezeted és ellenállóbb, energikusabb leszel, mint valaha! A fogyasztásáról kérj tanácsot tőlünk boltjainkban személyesen is!